Az ÚJ telefon

Sziasztok!

Nemrég kaptam meg az új telefonomat, (amit egyenesen imádok) és arra gondoltam, hogy írok egy kicsit ironikus bejegyzést arról, hogy milyen is az, ha birtokunkba kerül egy új mobil. 

Túl réginek találod a telódat, és szeretnél egy újat? Mi az első, amit teszel? Hát persze! Felmész a netre, és belekezdesz a tökéletes modell keresésébe. Az árak láttán kapásból elszörnyülködsz, de nem adod fel, ám rengetegszer felteszed magadban a kérdést, hogy hogyan lehet ennyi pénzt elkérni valamiért? Ez alatt az időszak alatt igazi műszaki szakértővé avanzsálod magad, és megjegyzel egy csomó infót a neked tetsző darabokról. 
Összehasonlítgatod őket, megkérdezed a barátaidat, de mindegyiküknek más a véleménye. Esetleg olvasol pár tesztet is, és ha valami hibára hívják fel a figyelmedet, elbizonytalanodsz kicsit. Lassan beleőszülsz, de mikor végre meghozod a nagy döntést, alig várod, hogy máris a kezedben tartsd. Megveszed/megrendeled a telefont. A dobozát meg sem nézed, egyből keresed, hol nyílik. Felnyitod, kiveszed. Forgatod a kezedben. Azt hitted kisebb lesz, de gyönyörűbbnek találod, mint az áprilisi hóesést. Bekapcsolod, és izgatottan üzemeled be. Kezdődhet a felfedezés. Nem is emlékeztél rá, hogy egy telefon lehet ennyire gyors. Végigpróbálgatod a kamerát, a videó- és zenelejátszót. Miután megállapítottad, hogy eszméletlen jó a felbontása, elkönyveled, hogy szuper döntést hoztál. Pár napig az életednél is jobban vigyázol rá. Ha rá akar hullani egy porszem, még röptében elkapod. Ha valaki a kezébe veszi, olyan szemekkel meredsz rá, mint Gollam a gyűrűre. Ja, és az első napokban szinte biztos, hogy a töltő lesz a legjobb barátod. Ha esetleg az előző telefonod lekopott, vagy betörött a képernyője, akkor ennek még a gondolatát is igyekszel kerülni. Előre félsz, hogy mi lesz, ha valaha is kiesik a kezedből, de ne aggódj. Pár hét, és elmúlik a rózsaszín köd. De azért továbbra is érdemes vitrinben tartani.
Végül pedig storytime. Az én mobilom internetről lett rendelve, és nagy meglepetésemre már másnap megérkezett a postára. Volt egy kód, amivel nyomon lehetett követni a csomagot, és innen tudtam, hogy már ott van. Anyával azt hittük, hogy ott kell majd átvenni. Mire eljutottam odáig, hogy elmenjek érte, 20 perc volt a posta zárásáig. Tudni kell, hogy az úti célom majdnem 2 kilométerre volt. Elindultam hát gyalog, meg sem tudnám mondani mikor siettem annyira utoljára. Már félúton voltam, begörcsölt lábbal, fáradtan lihegve, mikor anya felhívott, hogy fussak haza a pénzzel, mert a postás kivitte a csomagot. Nem bosszankodtam, hisz mégiscsak a telefonomról volt szó, ezért hazasittem, úgy, hogy már alig éreztem a lábaimat. Kifizettük, átvettük, és jöhetett volna a nagy pillanat, mikor kibontom, és először meglátjuk egymást...de nem. El kellett mennem az öcsémért az iskolába. Csodás. De legalább megtanultam, hogy mi ellen véd az, ha bemelegíted az izmaidat.

Remélem tetszett a bejegyzés.
Puszi: Victoria Bloom

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Kép
Kedves Bloggertársaim! Eljött a búcsú ideje, ez a bejegyzés az utolsó, amit közzéteszek. Az utóbbi időben sajnos egyre értelmetlenebbnek találtam azt, hogy körbenézzek a csoportokban. Nem ez az oka annak, hogy felhagyok a blogolással, de úgy érzem, muszáj megosztanom veletek a problémámat, hogy nyugodt lélekkel köszönhessek el. Lehet, hogy kissé provokatívnak találjátok majd a lent írtakat, de ahogy Shakespeare Hamletje is mondta: „Kinek nem inge, ne vegye magára”. Akinek pedig inge, az igenis vegye magára, és gondolkozzon el rajta. Tudjátok, van a bloggervilágnak egy nagyon nagy problémája, és itt nem arra gondolok, hogy kevesen tartoznak a közösséghez, és szinte senki sem olvassa a másik blogját. Amiről én beszélek, az az eredetiség hiánya. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen történetek keringenek a neten. Mindenki volt egyszer kezdő. Pont. Attól, hogy valaki nem tud kitalálni A Gyűrűk Urához vagy Harry Potterhez hasonló sztorit, nem kell arra biztatni, hogy hagyja abba a...
Tovább

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

Kép
Szép vasárnapot mindenkinek! Tudjátok, mi az a Roast Yourself Challange? Nem? Nos, az egy olyan kihívás, aminek teljesítéséhez szét kell oltanod saját magad, hogy 2K18 nyelven fejezzem ki magamat. Azt hiszem, 2016-ban terjedt el ez a rappelős kihívás a Youtube-on, és nekem egy szép napon (azaz ma) eszembe jutott, hogy miért ne forradalmasíthatnánk kicsit? Se tehetségem, se affinitásom a rappeléshez, ezért előkerestem nektek a legelső történetemet 2011-ből (11 éves voltam) és most elmesélem, milyen nagy írói álmokat dédelgettem annak idején. A történet címe a következő: Sissy Williams kalandjai – A végzet bárdja. A többes számra magyarázatot adva, egy sorozatot terveztem írni drága Sissy-m főszerepésével. Na, ki jött rá egyből, hogy Indul a risza rajongó voltam? (Bár az Cece, de a kiejtés ugyanaz) Egy A5-ös füzetbe kezdtem el a sztorit, aminek a címlapját gyönyörűen kidekoráltam. Mivel nem akarok rémálmokat okozni nektek, inkább nem mutatom meg. Ráragasztottam egy lila szí...
Tovább

Egy év közöttetek

Sziasztok! Hát eljött az ideje ennek a cikknek is. Nem tervezek hosszú bejegyzést, és nem azért, mert nem tudnék mit beleírni. Aki ismer, az tudja, hogy az engem érdeklő témákról oldalakat tudnék zengeni, ahogyan az elmúlt egy évről is, de vegyük rövidre a dolgot. Nos, igen. Február 14-én, azaz Valentin-napkor lett egy éves a Todos Los Días. Számomra kissé hosszú volt ez az év, sok minden történt velem. Jó és rossz egyaránt, de ez a bejegyzés (ahogy az összes többi) nem a magánéletemről szól, hanem a blogger közösségről. Őszintén szólva, nem ismerek sok bloggert olyan értelemben, hogy rendszeresen létesítsünk valamiféle kapcsolatot. Vannak, akik rendszeresen kommentelnek, vagy dobnak néha egy-egy üzenetet, és imádom őket. Nem mondom, hogy bárkivel is életre szóló barátságot kötöttem ez idő alatt, de érdekes személyiségeket ismertem meg, és ez nem csak közvetlen lehetséges. Aki hasonlóan elvont, írásbolond mint én, tudja, hogy egy emberről az írásai alapján is lehet képet alkotni...
Tovább