Bejegyzések

Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Kép
Kedves Bloggertársaim! Eljött a búcsú ideje, ez a bejegyzés az utolsó, amit közzéteszek. Az utóbbi időben sajnos egyre értelmetlenebbnek találtam azt, hogy körbenézzek a csoportokban. Nem ez az oka annak, hogy felhagyok a blogolással, de úgy érzem, muszáj megosztanom veletek a problémámat, hogy nyugodt lélekkel köszönhessek el. Lehet, hogy kissé provokatívnak találjátok majd a lent írtakat, de ahogy Shakespeare Hamletje is mondta: „Kinek nem inge, ne vegye magára”. Akinek pedig inge, az igenis vegye magára, és gondolkozzon el rajta. Tudjátok, van a bloggervilágnak egy nagyon nagy problémája, és itt nem arra gondolok, hogy kevesen tartoznak a közösséghez, és szinte senki sem olvassa a másik blogját. Amiről én beszélek, az az eredetiség hiánya. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen történetek keringenek a neten. Mindenki volt egyszer kezdő. Pont. Attól, hogy valaki nem tud kitalálni A Gyűrűk Urához vagy Harry Potterhez hasonló sztorit, nem kell arra biztatni, hogy hagyja abba a

A kliséken túl

Kép
 Szeretnék feltenni neked egy egyszerű kérdést: mennyire hiszel a klisékben? Kifejtem. Az irodalom térnyerése során egyre több alapötlet, fordulat, tipikus karakter terjedt el az epikában, mint például a varázserejű tárgy, a gonosz boszorkány, vagy a jó győzelme. A 21. században a költözéssel kezdődő gimis sztorikat, a lúzer-iskola menője szerelmi szálakat, a gonosz, szőke lányokat nevezzük – többek között - klisésnek. A kérdés tehát az, hogy te mennyire hiszel ezekben, vagyis abban, hogy amelyik történetben van valamilyen közhely, az már csakis rossz lehet. Sokan csak azért nem kezdenek bele egy könyv, illetve esetünkben blog olvasásába, mert megszokott alapra épül. A többség nem ad esélyt az ilyen sztoriknak, és ez alól én sem húzom ki magamat. Sokszor megesik velem, hogy simán elgörgetek, mikor egy olyan fülszöveget pillantok meg, amit mintha már százszor olvastam volna. Ennek ugyan az is az oka, hogy a legtöbb klisé a romantikus történeteknél fordul elő, és alapból nem kedvel

Oscar Wilde, az igazi művész

Kép
 Az ír származású Oscar Wilde mai napig megosztó személyiség a világirodalomban. Van, aki Dorian Gray nevével köti össze személyét, de van, aki kétes szerelmi életéről hallott leginkább. Ha valakire, hát rá lehet azt mondani, hogy vagy imádni, vagy gyűlölni lehet. Az arany középút egyszerűen lehetetlen. Bevallom, egy regényét sem olvastam még, de nagyon, nagyon szeretném már kezemben tartani a Dorian Gray képmását, csakhogy a kötelezők olvasása kimeríti a maradék kis szabadidőmet is, ezért ez még várat magára. Azonban eljutott hozzám valami, azazhogy két valami, ami szóra érdemes. A divat rabszolgái Hiába hangzatos a cím, ez bizony nem egy regény. Esszéket és szemelvényeket tartalmaz, nem csak a divatról, sőt nem is főként a divatról. Központi kérdése a művészet. Bár néhol unalmas fejtegetésekbe torkollik a mű, szerintem minden írónövendéknek érdemes lenne beleolvasnia, hiszen Oscar zseniális alkotó volt. A fordítás ellen vannak kifogásaim, de a hangvétel annyira ariszto

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

Kép
Szép vasárnapot mindenkinek! Tudjátok, mi az a Roast Yourself Challange? Nem? Nos, az egy olyan kihívás, aminek teljesítéséhez szét kell oltanod saját magad, hogy 2K18 nyelven fejezzem ki magamat. Azt hiszem, 2016-ban terjedt el ez a rappelős kihívás a Youtube-on, és nekem egy szép napon (azaz ma) eszembe jutott, hogy miért ne forradalmasíthatnánk kicsit? Se tehetségem, se affinitásom a rappeléshez, ezért előkerestem nektek a legelső történetemet 2011-ből (11 éves voltam) és most elmesélem, milyen nagy írói álmokat dédelgettem annak idején. A történet címe a következő: Sissy Williams kalandjai – A végzet bárdja. A többes számra magyarázatot adva, egy sorozatot terveztem írni drága Sissy-m főszerepésével. Na, ki jött rá egyből, hogy Indul a risza rajongó voltam? (Bár az Cece, de a kiejtés ugyanaz) Egy A5-ös füzetbe kezdtem el a sztorit, aminek a címlapját gyönyörűen kidekoráltam. Mivel nem akarok rémálmokat okozni nektek, inkább nem mutatom meg. Ráragasztottam egy lila szí

Hogyan tartsd fenn a motivációt?

Kép
Sziasztok! Bár ismét késtem két napot a bejegyzéssel, még nem tűntem el teljesen. Úgy vettem észre, hogy szívesen olvastok írással kapcsolatos cikkeket, és mivel én is szívesen érintem ezt a témát, ma ezzel kapcsolatban hoztam pár tanácsot. Van az a pillanat, mikor a semmiből jőve, akár buszon/suliban/a fürdőkádban/az álmod kellős közepén eszedbe jut valami, amit papírra kéne vetni. Muszáj valakivel megosztanod a történetet, mert egyszerűen annyira foglalkoztat, hogy nem bírod magadban tartani. Fejben továbbfűzöd a sztorit, és jegyzetelsz. Kezd egyre terjedelmesebb lenni az ötlet, már látod magad előtt a főszereplőt, és azt a bizonyos NAAGY jelenetet. Aztán hirtelen beléd hasít a felismerés: már egy hete nem írtál semmit az aktuális történetedhez. Mégsem hagyhatod abba a közepén, épp a legnagyobb bonyodalmak előtt. Mi lesz, ha elfelejted, mit akartál kihozni a következő, vagy az azutáni fejezetből? Ezt nem engedheted meg magadnak. Sohasem lesz belőled író, ha minden sztorit félb

Egy év közöttetek

Sziasztok! Hát eljött az ideje ennek a cikknek is. Nem tervezek hosszú bejegyzést, és nem azért, mert nem tudnék mit beleírni. Aki ismer, az tudja, hogy az engem érdeklő témákról oldalakat tudnék zengeni, ahogyan az elmúlt egy évről is, de vegyük rövidre a dolgot. Nos, igen. Február 14-én, azaz Valentin-napkor lett egy éves a Todos Los Días. Számomra kissé hosszú volt ez az év, sok minden történt velem. Jó és rossz egyaránt, de ez a bejegyzés (ahogy az összes többi) nem a magánéletemről szól, hanem a blogger közösségről. Őszintén szólva, nem ismerek sok bloggert olyan értelemben, hogy rendszeresen létesítsünk valamiféle kapcsolatot. Vannak, akik rendszeresen kommentelnek, vagy dobnak néha egy-egy üzenetet, és imádom őket. Nem mondom, hogy bárkivel is életre szóló barátságot kötöttem ez idő alatt, de érdekes személyiségeket ismertem meg, és ez nem csak közvetlen lehetséges. Aki hasonlóan elvont, írásbolond mint én, tudja, hogy egy emberről az írásai alapján is lehet képet alkotni

Tolkien valóságteremtő ereje

Kép
A címet látva nem kevesen akadtatok fenn a paradoxonon, ugye? Elvégre Tolkien a fantasy zsánerében alkotott, mégpedig hatalmasat. Na de hogyan lenne a fantázia szüleménye valóságos? Mi az a fantasy? A Wikipédia szerint „ Fő jellemzője, hogy a tartalma többnyire olyan elképzelt, mitikus jellegű, valamilyen tekintetben mindig irreális, az író által teremtett, csak annak fantáziájában létező alternatív világokba mint keretbe van ágyazva, mely...”   Nos, igen. Középfölde, hobbitok, tündék és orkok nem léteznek. Akkor mire is akarok kilyukadni? John Ronald Reuel Tolkien igenis valóságot alkotott, olyan értelemben, hogy művei mesteren realisztikus szerkesztésűek. A Gyűrűk Ura és A Hobbit történetét szerintem nem nagyon kell taglalnom, ezért kezdjük A Szilmarilokkal. Ez egy elég testes regény, de nem kell megijedni. A történeti része nem sokkal haladja meg a négyszáz oldalt. Tudni kell rólam, hogy hatalmas rajongója vagyok az írónak, mégis azt kell mondjam, untam ezt a könyvet (b