Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Kedves Bloggertársaim!

Eljött a búcsú ideje, ez a bejegyzés az utolsó, amit közzéteszek. Az utóbbi időben sajnos egyre értelmetlenebbnek találtam azt, hogy körbenézzek a csoportokban. Nem ez az oka annak, hogy felhagyok a blogolással, de úgy érzem, muszáj megosztanom veletek a problémámat, hogy nyugodt lélekkel köszönhessek el. Lehet, hogy kissé provokatívnak találjátok majd a lent írtakat, de ahogy Shakespeare Hamletje is mondta: „Kinek nem inge, ne vegye magára”. Akinek pedig inge, az igenis vegye magára, és gondolkozzon el rajta.

Tudjátok, van a bloggervilágnak egy nagyon nagy problémája, és itt nem arra gondolok, hogy kevesen tartoznak a közösséghez, és szinte senki sem olvassa a másik blogját. Amiről én beszélek, az az eredetiség hiánya. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen történetek keringenek a neten. Mindenki volt egyszer kezdő. Pont. Attól, hogy valaki nem tud kitalálni A Gyűrűk Urához vagy Harry Potterhez hasonló sztorit, nem kell arra biztatni, hogy hagyja abba az írást. Csak akkor fejlődik, ha gyakorol, és a haladó szintig (mert profik sohasem leszünk) csak a kliséken keresztül vezet az út.

A probléma a személyes blogokkal van, és azzal, hogy kezdenek NAGYON személyessé válni. Felnézek a Facebookra, és azt látom, hogy minden második poszt a blog írójáról szól. Harminc random tény rólam, kedvenc írószereim, ezt kaptam a születésnapomra. Csak szerintem röhejes? Van ezeknek a bejegyzéseknek bármi hasznuk azon kívül, hogy kattintásokat generálnak? Nehogy azt higgyétek, hogy én nem szeretem például az írószereket, mert igenis odavagyok a tollakért, de minek olvassak arról, hogy más mivel, és mire ír? Van egyedi ízlésem, arra sincs szükségem, hogy tanácsokkal lássanak el, mit vegyek, illetve mit ne vegyek meg. Vonatkozik ez ugyanúgy a ruhás/Ebayes/Aliexpress-szes wishlistekre.
Tudjátok az emberiség több ezer évig jól megvolt anélkül, hogy bárki is tanácsolta volna nekik azt, hogy mit vegyenek meg. Ki tudták találni, hogy mit vegyenek a másik születésnapjára, és el tudták dönteni, hogy melyik ruhában érzik jól magukat. Tényleg ennyire ki kell kövezni az embereknek az utat? Ha mindig csak azt próbáljuk ki, amit a bloggerek ajánlanak, semmiről sem lesz önálló véleményünk. Ugyan mire jó az, ha mindenről véleményt alkotnak helyettünk? Ami az egyik embernek nem tetszik, azt lehet, hogy a másik imádni fogja. Szerintem az ilyen posztoknak semmi értelmük.

Következő kérdés: mekkora egó kell ahhoz, hogy valaki saját magáról írjon? Persze tudom, hogy tök swag, ha egy videós ötven random tényt mesél magáról, de a mai világban a vloggerek már hírességnek számítanak, legalábbis van, aki annak tartja őket. A csoportban eddig nem igazán láttam 80+ feliratkozós blogot, ami azért lássuk be, eléggé eltörpül a több tízezres videómegtekintések mellett. Ezzel nem arra célzok, hogy egy videós csinálhat ilyet, egy blogger meg nem, mert egyiknek sem látom értelmét.
Kérem azt, aki szívesen olvas ennyire személyes indíttatású posztokat, illetve olyan bejegyzéseket, amiben a blogger azt ecseteli, hogy hogyan van elrendezve az asztala, avasson be, hogy mi a jó ezekben. Pszichológus akarok lenni, szóval tényleg érdekel. Örömmel meghallgatom a véleményeket.

Szinte biztos vagyok benne, hogy cikk vége felé közeledve két táborra oszlott az olvasóközönség. Van, aki ugyanolyan véleményen van, mint én, és van, aki embergyűlölő, kritikus, adys gőggel rendelkező nőszemélynek titulál. Nem tudom, kinek van igaza, nem az én dolgom ezt megítélni.
Most megjegyezhetnének, hogy ezen az oldalon is vannak értéktelen bejegyzések, és nem is ellenkezem. Biztosan vannak, ezt mindenki maga döntse el. A sorsközösség vállalás már Zrínyi korában is menő volt, szóval én is tartom magam ehhez. Csupán szerettem volna elmondani, mit gondolok a turmixgépes meg a szobanövényes bejegyzésekről. Senki sem köteles egyetérteni a véleményemmel. Beismerem, kissé talán durva voltam, de nem csak Justin Bieber szeretheti a botrányokat.

Hogy tovább fűzzem a szót, említettem fentebb Adyt. Ki emlékszik a magyarságverseire? A nemzetostorozó hangnem mindenkiben nyomot hagy szerintem. Nem a klasszikus hazaszeretettől csöpögő hozzáállással íródott például a Nekünk Mohács kell, de azt hiszem, Adynak volt igaza. Lefordítva: amíg van igény az ilyen cikkekre, és a kommentek bátorítják az írót, addig lesznek ilyen bejegyzések. Ha valaki megmondja a tutit, mint ahogy Endre bátyám is tette, talán változni fog valami. Pont tegnap olvastam egy verset tőle, és alkalomhoz illőnek érzem, ezért idemásolom nektek az utolsó két sorát:

S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.

Mielőtt valaki félreértené: ezzel nem arra utalok, hogy én most valami gyönyörűt írtam. Ha a minőségjelzőt kicserélem a „provokatívat”-ra még a szótagszám is kijön, a verselés már aligha. Gondoljátok végig ezt a mondatot, aki pedig még nem ábrándult ki teljesen Victoria Bloomból, az olvassa el az utóiratot is.



P.S.
Ha eljutottál eddig az olvasással, jár egy nagy gratuláció. És egy köszönöm is, természetesen. Nem akarok visszautalni a fentiekre, csupán elköszönni. Tizenhárom hónapot töltöttem veletek, és jó érzés volt részese lenni a közösségnek, még ha az nem is tökéletes. Érdekes emberekkel ismerkedtem meg. Ígéretes írókkal, és kevésbé ígéretesekkel, de sok kedvelhető személlyel. Azt kívánom nektek, hogy ne hagyjátok abba az írást, hanem alkossatok, méghozzá minél többet, mert a 21. századnak még nincsen irodalma. Gondoljatok csak vissza az ezerkilencszázas évekre. Az egyszerűség kedvéért maradjunk a magyaroknál. Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós. Kell még sorolnom? A mi jelenünkben még nincsenek ilyen nevek, hacsak valaki nem Leiner Laurával akar hencegni. Lehet, hogy pont a csoportból kerül ki a következő vátesz, és én azt mondom, szárnyaljon! És teremtsen valami igazán művészit, valami igazán hasznosat!

Hiányozni fogtok, és örömmel gondolok majd vissza erre a tizenhárom hónapra. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a bejegyzéseimet, netán feliratkozott, kommentelt néha. Sokan jelentettek nekem, még ha ez kissé furcsán is hangzik az előbbiek után. Egy idézettel szeretnék elköszönni tőletek. Nem tudtam, a számos csodás mondat közül melyik legyen az, amellyel a Todos Los Días bezárul, de írás közben megvilágosodtam. Legyetek jók, és gondoljatok néha rám, és az esztelen véleménynyilvánításaimra.



Írj olyat, amit érdemes olvasni, vagy csinálj olyat, amit érdemes megírni.”
(Benjamin Franklin)


Puszi: Victoria Bloom

Megjegyzések

  1. Szia!
    Nem szoktam belefolyni a blogger közösségről és kifejezetten bloggerekről szóló vélemény különbségekbe, mert én általában közel sem érzem annyira vészesnek a helyzeteket, amilyennek lefestik, de ez itt részlet kérdés :)
    Részben megértem a bejegyzésedet, problémáidat, de több helyen is szeretném megvilágítani a másik oldalt ;)
    A személyes, ajánlós posztok szerintem azért érdekesek, mert egyrészről segít megismerni a bloggert, ami általában hatalmas plusz pont egy blog megítélésében (mármint a blogger személye, annak ismerete), és közelebb hozza őt az olvasóhoz, így nem érződik annyira "sterilnek" a blog.
    A másik az, hogy hatalmas az internet, rengeteg minden megtalálható rajta (ha például az ebay-t nézem, több ezer termék van egy kifejezett tárgy neve alatt), és ilyenkor nem árt pár ajánlás, ami segít dönteni vagy megmutat újdonságokat. Részemről ezek azok az okok, amiért szeretem és szívesen olvasom az ajánlós bejegyzéseket legyenek azok bármilyen témájúak, könyv, sorozat, írószer, ruha stb. Nincs mindig időm átnézni minden új (és régi) dolgot, ezért örülök, ha bloggerek mutatnak egy-egy terméket, felhívják rá a figyelmemet, bemutatják pár mondatban.
    Remélem, sikerült egy kicsit megmutatni, hogy miért tudnak ezek a bejegyzések hasznosak, érdekesek lenni :) Még tudnék írni pár dolgot, bővebben kitérni a témákra, de így is kisregény kerekedik a kommentemből :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azzal semmi baj nincs, ha egy bloggert jobban megismerhetsz ilyen posztokból, ez szerintem is egy jó dolog. De ezek a blogok általában csak ilyen posztokból állnak. Szóval miért akard megismerni jobban azt a valakit, aki még nem írt egyetlen olyan bejegyzést sem, ami nem önmagáról szól? Most indítsak egy blogot amiben csak arról beszélek, miket szeretek, miket hordok, hogy néz ki a szobám? Nem vagyok celeb, hogy ez bárkit is érdekeljen. 🤔 Az, ha van egy "normális" blogja valakinek, amiben tartalom is van, és néha megoszt magáról egy-egy információt, az szerintem is jó ötlet... lenne. :)

      Törlés
    2. Ja, és még annyit, hogy a könyvekről, filmekről, művészetről szóló bejegyzésekkel semmi baj. Szerintem Victoria arra gondolt, hogy semmi értelme nincs arról írnia valakinek, hogy milyen turmixgépet vett, vagy melyik toll a kedvence, esetleg milyen szobanövényei vannak, vagy hogy néz ki az íróasztala. Én naponta látok ilyen posztokat.

      Törlés
    3. Mire ideértem, Janek már leírta ugyan azt, ami az én véleményem. :D
      Nem hiszem, hogy egy blogger annyira híres lenne, hogy megérné neki órákat ülni a szövegszerkesztő felett, hogy összeszedjen magáról 50 tényt. Örülök, hogy vannak, akik mégis hasznosnak tartják az ilyen bejegyzéseket, hiszen minden éremnek két oldala van. Attól, hogy én nem értékelem, más szeretheti. Köszönöm a véleménykifejtést. :)

      Törlés
    4. Még annyit hozzá tennék, hogy egy ember személyiségéből sokkal többet meg lehet tudni olyan bejegyzésekből, amiket te is írtál ezen a blogon, Veronica. Jobban érdekel az, mit tanácsolsz a kezdő íróknak, vagy hogyan próbálsz segíteni azoknak, akik leblokkoltak az írásban, mint az hogy milyen szobanövényed van, mit tettél az asztalodra, vagy mivel húzod ki a lényeget a könyvekben. Amúgy is mindenki tudja, hogy a Stabilo a legjobb. 😂

      Törlés
    5. *Victoria

      Ne haragudj, hogy Veronicát írtam helyette, csak épp írok közben, és épp egy Veronica nevű szereplőről. Ne haragudj. 😂😂😂😂😂😂😂😂😂

      Törlés
    6. Neked sohasem fogy el a mondanivalód. :D
      Nagyon örülök, hogy tetszettek az eddigi bejegyzéseim, igykeztem motiválni az olvasóimat. Ezek szerint sikerült is.
      Semmi gond, mindenkivel megesik. :D

      Törlés
    7. Ez így van, soha. 😂😂😂
      Szerintem motiváltad is, nekem is segítettél. :)

      Törlés
    8. Köszönöm a válaszaitokat! Még annyit tennék hozzá, hogy motivációval, inspirációval tud bírni egy íróasztalos, szobanövényes, 100 dolog, amit szeretek stb. poszt. Legalábbis én mindig új ötleteket merítek belőlük a 'való életre' vonatkozóan :D

      Törlés
  2. Szia! :)
    Először is nagyon sajnálom, hogy ez az utolsó poszt a blogon, de végül is megértem, miért hagyod abba. Egyedül a te blogodon voltak érdekes bejegyzések az ilyen kategóriájú blogok közül. Másodszor, teljesen egyet kell értenem veled mindenben, amit írtál. Ha a bloggerek egy része csak kicsit is megerőltetné magát és megpróbálni elő rukkolni valami "saját" történettel, sztorival, akármivel, sokkal jobb lenne. Emlékszem, pár éve még tele voltak a csoportok történetes blogokkal, nem voltak tökéletesek és minden második daddys volt, de legalább az emberek igen is megerőltették az agyukat (még ha csak egy kicsit is), és próbáltak írni valamiről. Most minden második poszt a csoportban arról szól, hogy itt egy turmixgép, olvassátok el a véleményem róla. Nézzétek meg, melyik a kedvenc szövegkiemelőm! Szobanövény-fétisem van. Bemutatom, hogyan néz ki az íróasztalom. Itt van 100 dolog, amit szeretek. Én, én, én, én, én... annyira öncélú az összes, mindegyik csak magárq a blog írójára irányul. Ha valaki ennyire szeret saját magáról írni, akkor legalább valami lényegeset írjon... Úgy érzem, ezek a blogbejegyzések csak a könnyen szerzett kattintásokért íródnak. Néhány perc alatt elkészülnek és még gondolkodni sem kell közben. Nekem inkább tartson napokig/hetekig/hónapokig egy új rész megírása, de annak legyen értelme. Nem azt mondom, hogy az én blogom olyan kiemelkedő, de legalább tudom, hogy fontos társadalmi problémákra próbálok rávilágítani vele. Nagyon várom a legújabb művedet, és ha lesz új blogod, azt is biztosan olvasni fogom! :)

    ui.: tetszett a végére választott idézeted. :)

    Puszi: Janek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm a kedves szavaidat! Jó látni, hogy valaki sokra értékeli a Todos Los Díast. :)
      Sajnos azt nem tudom, milyen volt évekkel ezelőtt, de azt látom, hogy mi folyik napjainkban, és elkeserít, hogy elég sok, mondjuk ki, szinte minden bejegyzés haszontalan témával foglalkozik. Ha az irodalomban is semmitmondó dolgokat feszegetnének, ahhoz mit szólnának? (A kortárs irodalom egy része amúgy is ilyen) A te blogodat pedig pont a társadalombíráló szerepe miatt szeretem annyira. Új blogom nem hiszem hogy lenne, viszont az Otthontalanon már gőzerővel dolgozom. :)
      Puszi: V. B.

      Törlés
  3. Szia! Elolvastam a bejegyzésedet, és teljesen egyetértek vele. Nem azt mondom, hogy nem követek ilyen blogokat, de nem tartoznak a kedvenceim közé. Néha úgy érzem az egész már szinte ugyanarra a sémára épül, és nincs bennük semmi eredeti. Nekem sosem fordult meg a fejembe, hogy személyes blogot írjak, hiszen a sajátommal (ami egy történetes blog) is épp elég időt tudok eltölteni. Mindenesetre nagyon sajnálom, hogy abbahagyod. Remélem azért csak ideiglenesen, és újra olvashatunk tőled bejegyzéseket. Sok sikert, és sok puszi. Andrea :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos kezd olyan lenni a bloggervilág, mint a romantikus történetek. Klisé klisé hátán. Igen, elhiszem, hogy a Resta con me sok időt elvesz, hiszen egy egészen hosszú történet. Majd meglátjuk, folytatom-e a blogolást. Nem ígérek semmit. Köszönöm a kedves szavakat!
      Puszi: V. B.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

A kliséken túl