Mikor a történet nem úgy végződik, ahogyan várnád

 Nos, el kell mondanom, hogy csalódtam. Sosem hittem volna, hogy egy könyv ennyire fel tud majd bosszantani, de mégis megtörtént. Kezdjük talán a legelején. Nem mondanám igazi könyvmolynak magamat, de kétségkívül szeretek olvasni. Régebben több időm volt rá, így érthető módon a csekély 64 tagú könyvtáram nagyrészt 10-14 éveseknek szóló kötetekből áll. Nem vásárolok túl gyakran könyveket, és a pdf-et egyenesen utálom. Számomra természetellenes, hogy monitoron keresztül olvassak valami olyat, aminek papíron lenne a becses helye. Arról nem is beszélve, hogy "íróként" együtt érzek a szerzővel, miszerint neki a megvett darabok után van jövedelme. Összesen 3 történetet olvastam el digitálisan, de nem tervezek többet.

Az elmúlt évben nem sok időm jutott a könyvekre, de nyár elején elhatároztam, hogy megtöröm a jeget, és olvasni kezdek. Mivel van két idősebb testvérem, akiknek szintén akar pár sztori a polcán, adott a lehetőség, hogy tőlük kérjek kölcsön. Őszintén szólva, előbb nyúltam hozzá a bátyám 790 oldalas Stephen King regényéhez, mint a nővérem bármelyik Vörös Pöttyös szerzeményéhez. Nem szeretem a nyálas, szerelmi történeteket, mivel nagy részük nem tud lekötni. Persze megértem azokat, akik az ilyenekért rajonganak, és csak buzdítani tudok mindenkit az olvasásukra.

Valamikor június közepén egy blogos csoportban ráakadtam egy értékelésre, és az említett könyv igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Leszkrínsútoltam a fülszöveget, hogy megmutathassam a legjobb barátnőmnek, aki - áldva a nagy szívét - , két hét múlva megvette nekem. (Innen is köszönet érte, Suttyó) Szóval kifogytam az olvasnivalóból, és nekiálltam ennek. A címét a spoiler veszélyre hivatkozva nem szeretném megemlíteni, majd csak a bejegyzés végén, hogy ne szolgáljak kéretlen információkkal.

Ez a könyv olyan témát dolgoz fel, amihez foghatót még sosem hallottam. A fülszöveg megnyerő, de mást kaptam, mint amire számítottam. Az elején még jó értelemben. Tetszett az író stílusa, a karakterek személyisége, és maga a helyszín kitaláltsága. A regény 400 oldal körül van, és én lepődtem meg legjobban, mikor durván 16 óra alatt a végére értem. Szerintem ez is bizonyítja, hogy mennyire megtetszett. A 2/3-ánál jártam, mikor úgy éreztem, innentől fogva már kiszámítható az egész, de mint a jó sztorik többségében, itt is a végén volt a csavar. Csakhogy a fordulat nem jó irányba vezette a könyv megítélését. A főszereplő hisztérikussá, megfelelési kényszerébe belebetegedővé vált, és elérte az író, hogy ne kedveljem a karakterét. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha nem tudok kapaszkodni legalább az egyik szereplőbe, számomra veszett ügy az egész. Szóval a csaj rossz irányt vett, és elszúrt mindent, amit addig sikerült felépítenie maga körül. A végkifejlet tragikus, és a "főgonosz" kapja meg végül a főnyereményt, vagyis A PASIT.

Ne legyen minden könyvnek happy endje. Ezt vallom, de tényleg. Ezek a legéletszagúbb művek, és ezekről hisszük el leginkább, hogy megtörténhetnek. Tudom, milyen íróként kegyetlennek lenni, és kifejezetten szeretem a "rossz" befejezéseket. Csak hogy ez a könyv nem olyan értelemben kapott "rossz" befejezést, hogy szomorú véget ért, hanem konkrétan szar lett az egész. Mindvégig tetszett, de az utolsó 40-50 oldal annyira el volt szúrva, hogy elvesztettem a történetbe vetett hitemet. Egészen eddig el sem tudtam volna képelni, hogy van ilyen, de mégis. Csalódtam, és nem jó értelemben. Ne legyen kiszámítható a lezárás, ne tudjuk mi fog történni a legvégén, de ez...túlzás volt. Visszagondolva az a pár oldal teljesen felülértékelte az egész könyv megítélését, és annak ellenére, hogy az elején odavoltam érte, úgy fejeztem be, hogy utáltam az egészet. És nem hagy nyugodni. Annyira jó, mikor egy regény elolvasása után azon agyalsz, vajon hogy folytatódhatna, de ennek a könyvnek az esetében NEM akarok ezen gondolkozni. Inkább felejteném el, minthogy ezt tegyem. Olvastam róla pár kritikát, és szinte mindenkinek tetszett. Megértem. Alapjában véve nagyon érdekes. Olvastatja magát, ahogy mondani szokták. Utáltam, de mégsem mondom azt, hogy rossz könyv volt. Nincsenek rossz könyvek. Íróként akkor is tanulhatunk belőlük, ha laposabbak mint a 1D fanfictionok 80%-a. Nem volt rossz, mivel nem hagy nyugodni. Elérte, hogy gondoljak rá. Ez az írás lényege, nem? Hogy rávegyük az olvasót, hogy megfogja a történet. Számos eszköz van erre, és a szerző ezúttal olyat választott, ami számomra igencsak nehezen emészthető. És hogy melyik ez a könyv? 

Íme:

Te olvastad már?

Puszi: Victoria Bloom