Taste the feeling

Sziasztok!
Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni a Coca Cola nevű márkát, hisz akármerre megyünk, mindenhol visszaköszön. Az üzletektől kezdve a hirdetőtáblákig minden tele van vele. Nem csoda, hisz a TV reklámjaik is a legnagyobb költségvetésűek közé tartoznak. És ha már a reklámnál tartunk...ismeritek az új szlogenjét? Taste the feeling, azaz érezd az érzést. Magyarul elég hülyén hangzik szerintem, de mondd csak ki angolul.
Elengedhetetlen, hogy a reklámokba legyen valami passzoló dal is, hiszen az embereket könnyen meg lehet fogni a zenén keresztül. Avicii megoldotta ezt nekünk. Conrad Sewell közreműködésével elkészült a fülbemászó mű, ami minden Coca Cola reklámban szól már. Tipikusan az a dal, aminek a refrénje beeszi magát a fejedbe, és folyamatosan újra pörög. Fiatalos, lendületes, minden ami egy nyáridéző nótához kell, hisz a jéghideg kóla is kánikulában lecsúszva ízlik a legjobban. A felvételt IDE kattintva hallgathatod meg.

Bár nem számít a Youtube-on túl híresnek a videója, mégis sok spanyol előadó gondolta úgy, hogy készít egy covert a muzsikához. Ezeket gyűjtöttem össze nektek a mai bejegyzésben. Remélem a ti tetszéseteket is annyira elnyeri, mint az enyémet. ;)
A videókat az előadó nevére kattintva érhetitek el.

Marina Esposito Latin-Amerika szerte elismert énekesnő. A hangja nem a megszokott magas szoprán, és pont ettől különleges. Az ő feldolgozásában az egész szöveget spanyolul hallgathatjuk végig. Klipp is készült hozzá, amiben az a piros nadrág valami eszméletlen!

Bár számomra hihetetlen volt, a spanyol tehetség még csak 20 éves, de máris nagy rajongótábornak örvendhet. Az ő előadásában egy kicsit old school-osabb remekművet tekinthetünk meg, angol szöveggel. Bár nem tudom, hogy egy maszkos bál milyen módon kapcsolódhat a kólához, de mindenképpen egyedi lett a videó.

Itt már kicsit átértékelődik a dal hangzása, kevésbé pörgős, és élettel teli, de nem rossz értelemben. Mintha egy teljesen új zenét kapnánk.

A madridi születésű énekesnő is „magáévá tette” a dalt, és milyen jó döntés volt! Bevallom, a cikk írásakor akadtam csak rá, de már első hallgatásra szimpatikus volt.

Nos, itt a kakukktojás, hisz ennek a bandának nincs rendes stúdiós felvétele, de egy koncert alkalmával Conrad Sewell-el adták elő a dalt. Nagyon szuper lett az eredmény.

A végére hagytam a kedvencemet. :D Abraham videója alapján ismertem meg a dalt, és hiába, hogy ennyi feldolgozás készült hozzá, mégis ez maradt a szívem csücske. A klip fiatalos, szintén kicsit retro. A koreográfiára pedig nincsenek szavaim.

A lista itt véget ér, de remélem, hogy az ilyen típusú bejegyzésekkel kicsit közelebb tudom hozni hozzátok a spanyol zenéket, és előadókat. Úgy gondolom, sokról maradnátok le, ha kizárnátok ezt a műfajt az életetekből. Érdemes a Despacito-nál mélyebben is belemerülni a témába, és remélem, hogy a cikkeim által ez egyszerűbbnek bizonyul. Jó zenehallgatást mindenkinek! ;)
Puszi: Victoria Bloom

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Kép
Kedves Bloggertársaim! Eljött a búcsú ideje, ez a bejegyzés az utolsó, amit közzéteszek. Az utóbbi időben sajnos egyre értelmetlenebbnek találtam azt, hogy körbenézzek a csoportokban. Nem ez az oka annak, hogy felhagyok a blogolással, de úgy érzem, muszáj megosztanom veletek a problémámat, hogy nyugodt lélekkel köszönhessek el. Lehet, hogy kissé provokatívnak találjátok majd a lent írtakat, de ahogy Shakespeare Hamletje is mondta: „Kinek nem inge, ne vegye magára”. Akinek pedig inge, az igenis vegye magára, és gondolkozzon el rajta. Tudjátok, van a bloggervilágnak egy nagyon nagy problémája, és itt nem arra gondolok, hogy kevesen tartoznak a közösséghez, és szinte senki sem olvassa a másik blogját. Amiről én beszélek, az az eredetiség hiánya. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen történetek keringenek a neten. Mindenki volt egyszer kezdő. Pont. Attól, hogy valaki nem tud kitalálni A Gyűrűk Urához vagy Harry Potterhez hasonló sztorit, nem kell arra biztatni, hogy hagyja abba a
Tovább

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

Kép
Szép vasárnapot mindenkinek! Tudjátok, mi az a Roast Yourself Challange? Nem? Nos, az egy olyan kihívás, aminek teljesítéséhez szét kell oltanod saját magad, hogy 2K18 nyelven fejezzem ki magamat. Azt hiszem, 2016-ban terjedt el ez a rappelős kihívás a Youtube-on, és nekem egy szép napon (azaz ma) eszembe jutott, hogy miért ne forradalmasíthatnánk kicsit? Se tehetségem, se affinitásom a rappeléshez, ezért előkerestem nektek a legelső történetemet 2011-ből (11 éves voltam) és most elmesélem, milyen nagy írói álmokat dédelgettem annak idején. A történet címe a következő: Sissy Williams kalandjai – A végzet bárdja. A többes számra magyarázatot adva, egy sorozatot terveztem írni drága Sissy-m főszerepésével. Na, ki jött rá egyből, hogy Indul a risza rajongó voltam? (Bár az Cece, de a kiejtés ugyanaz) Egy A5-ös füzetbe kezdtem el a sztorit, aminek a címlapját gyönyörűen kidekoráltam. Mivel nem akarok rémálmokat okozni nektek, inkább nem mutatom meg. Ráragasztottam egy lila szí
Tovább

A kliséken túl

Kép
 Szeretnék feltenni neked egy egyszerű kérdést: mennyire hiszel a klisékben? Kifejtem. Az irodalom térnyerése során egyre több alapötlet, fordulat, tipikus karakter terjedt el az epikában, mint például a varázserejű tárgy, a gonosz boszorkány, vagy a jó győzelme. A 21. században a költözéssel kezdődő gimis sztorikat, a lúzer-iskola menője szerelmi szálakat, a gonosz, szőke lányokat nevezzük – többek között - klisésnek. A kérdés tehát az, hogy te mennyire hiszel ezekben, vagyis abban, hogy amelyik történetben van valamilyen közhely, az már csakis rossz lehet. Sokan csak azért nem kezdenek bele egy könyv, illetve esetünkben blog olvasásába, mert megszokott alapra épül. A többség nem ad esélyt az ilyen sztoriknak, és ez alól én sem húzom ki magamat. Sokszor megesik velem, hogy simán elgörgetek, mikor egy olyan fülszöveget pillantok meg, amit mintha már százszor olvastam volna. Ennek ugyan az is az oka, hogy a legtöbb klisé a romantikus történeteknél fordul elő, és alapból nem kedvel
Tovább