Todos Los Días

 A cím ne tévesszen meg, nem a Nicolas Sparks regényről lesz szó a cikkben. Mielőtt kilépnél, görgess kicsit lejjebb. Tudom, hogy a blogos csoportokban lévők többsége nem érdeklődik a foci iránt, de a mai bejegyzésben szeretnék közelebb hozni hozzátok egy nagyon tehetséges focistát. Szomorú idők járnak a Chelsea Football Club tájéka felé. John Terry, a 36 éves középpályás a múlt hétvégén utolsó meccsét játszotta szeretett csapata színeiben. Az angol futballista 1998 óta gazdagította a Kékek keretét, számos eredményt elérve velük. Sorolhatnám a megszerzett kupákat, a hatalmas góljait, de nem teszem. Ez helyett azt a John Terry-t akarom megismertetni veletek, aki a Wikipédiás adatok mögött rejtőzik. A május 26-ai Sunderland mérkőzés volt az utolsó John Terry számára. Bekerült a kezdőcsapatba, ám saját kérésére a 26. percben lecserélték. Ez nem csupán véletlen. Terry mezszáma a 26-os, amit ő tett legendássá a Chelsea számára. Társai sorfalat álltak neki, s így búcsúz

Terrortámadás. Megint erről hallani a hírekben. Hétfő este békésen lefeküdtünk, és a reggeli hírek között az első helyen áll egy robbantás. Ariana Grande tegnap esti koncertje után a manchesteri stadionban felrobbantottak egy bombát, ami 22 halálos áldozatot követelt. Mindemellett 59 sérültet is találtak. A bűncselekmény mögött feltehetőleg az Iszlám Állam (milyen meglepő..) áll. Megjegyezném, hogy nem kedvelem az énekesnőt, bár ezt ilyen időkben nem szép kijelenteni. Hiába nem kedvelem, mindez részvétet ébreszt bennem. Egy ilyen esemény nemhogy megrázó, de egy életen át tudja befolyásolni az érintetteket. Emberek! 2017-et írunk. A számítógépek, az internet, és az okostelefonok fénykorát éljük! Azt hisszük, fejlettek vagyunk, erre tessék. Vannak ennyire barbár emberek, akik képesek többek életét kioltani, ráadásul gyerekekét is?! Mégis hogyan gondolják, hogy joguk van elvenni valakitől azt, ami a legnagyobb kiváltság? Mi vezérel egy szörnyeteget arra, hogy ezt tegye? Mégis mit árto

Sziasztok! Nemrég kaptam meg az új telefonomat, (amit egyenesen imádok) és arra gondoltam, hogy írok egy kicsit ironikus bejegyzést arról, hogy milyen is az, ha birtokunkba kerül egy új mobil.  Túl réginek találod a telódat, és szeretnél egy újat? Mi az első, amit teszel? Hát persze! Felmész a netre, és belekezdesz a tökéletes modell keresésébe. Az árak láttán kapásból elszörnyülködsz, de nem adod fel, ám rengetegszer felteszed magadban a kérdést, hogy hogyan lehet ennyi pénzt elkérni valamiért? Ez alatt az időszak alatt igazi műszaki szakértővé avanzsálod magad, és megjegyzel egy csomó infót a neked tetsző darabokról.  Összehasonlítgatod őket, megkérdezed a barátaidat, de mindegyiküknek más a véleménye. Esetleg olvasol pár tesztet is, és ha valami hibára hívják fel a figyelmedet, elbizonytalanodsz kicsit. Lassan beleőszülsz, de mikor végre meghozod a nagy döntést, alig várod, hogy máris a kezedben tartsd. Megveszed/megrendeled a telefont. A dobozát meg sem nézed, egyből k

 Olvastam a télen egy cikket, amiben azt állították, hogy az emberek serdülőkorukban veszítenek legtöbbet az önbizalmukból. Részemről én nem igazán emlékszem, hogy mennyire bíztam magamban annak idején, de szerencsére van egy 8 éves öcsém, akin láthatom ezt. Azt vettem észre, hogy egészen magabiztos, és megrendíthetetlennek tűnik a magába vetett hite. Ha belegondolunk azonban, jogosnak tűnik a felvetés. Mindenki tudja, hogy miféle "borzalmakkal" jár a tinédzserkor. Ekkor alakul ki bennünk a megfelelési vágy, és ekkor kezdünk el foglalkozni igazán a külsőnkkel is. Van azonban egy olyan kézzel nem fogható dolog, ami pillanatok alatt romba döntheti az énképünket. Ez nem más mint a "LIKE". Posztoljuk a képeinket, gondolatinkat, és sokan elszomorodnak, ha nem érkezik rá annyi visszajelzés, mint amennyit szeretnének. Mi lányok hajlamosak vagyunk más profilját nézegetni, és azon keseregni, hogy mennyivel több tetsziket nyomtak az ő képeikre. Nos, ilyenkor töprengenek

  Hibátlan énekhang, spanyol gitár, fülbemászó dallam. Kell ennél több, hogy egy dal világhírű legyen? Aligha. Legalábbis a  Despacito  esetében ez tökéletesen megvalósult. A videó színes, mozgalmas, számomra pillanatok alatt felidézi azokat a bizonyos szabad, önfeledt nyári napokat. A képsorok teljesen átadják nekünk a spanyol stílust, hogy hogyan is néz ki, ha a latinok bulizni akarnak. A zene egyszerűen hihetetlen, a Bailando óta nem alkotott ekkorát a reggaeton. Daddy Yankee nevét bizonyára ismerik közületek néhányan, de ha mégsem, elmondanám, hogy egyáltalán nem kell meglepődni azon, ha az ő közreműködésével egy remekmű keletkezik. Számos sikeres felvételt hallhatunk már tőle, de egyelőre a Youtube megtekintések alapján ez a leghíresebb. Luis Fonsi neve nekem is ismeretlen volt, ami nem csoda, hisz az ő műfaja nem kimondottan a Despacito-nál hallott pezsgés. Senor Fonsi stílusa sokkal inkább az érzelmes, szívhez szóló szerelmes dalokban teljesül ki. Véleményem szerint