A regényekből, vagy a blogokból tanulhatunk többet?

Gondolkoztatok már azon, hogy vajon lehet-e tanulni a blogokból? Mármint a történetesekből. Azt hiszem, az aktív tagok közül legtöbben történetekkel foglalkozunk, és sokan vagyunk, akik mások sztorijait is szívesen olvassuk. Itt és most beismerem, hogy én csak keveset követek nyomon. Tarthat bárki maradinak, de elsősorban a papíralapú olvasás híve vagyok, ami hátráltat kissé, ám a legfőbb hibám az, hogy nagyon válogatós vagyok, nem csak a cipők, hanem a blogok terén is. Kevés olyan olvasmány van, ami megfog, és tényleg igényes. A mai cikk azonban nem az olvasási szokásaimról fog szólni, szóval vágjunk is bele.

Mit taníthat egy regény?

Véleményem szerint elég sok mindent. A helyes központozást, a párbeszédek írását egy könyv felütésével sajátíthatjuk el legegyszerűbben. Igaz, hogy fél perc, amíg megnyitod a böngészőt, és bepötyögöd, hogy „párbeszédek írása” , de minek, ha ott a polcon a kedvenc klasszikusod? Ezen kívül fejleszti a szókincset, a képzelőerőt, a helyesírást és ha már fizettél érte, miért ne olvasnád ki. Túl drága volt ahhoz, hogy magában porosodjon, míg egy blogot nem biztos, hogy folytatsz a tizedik mondat után.

Eddig semmi újat nem mondtam, de most kérdezek is valamit: Álltál már neki úgy regénynek, hogy direkt megfigyelted a stílust? Személy szerint nem arra figyelek rá, ha jó, hanem arra, ha rossz. Lehet, hogy ez valami hibás génemnek köszönhető, de ha jó a könyv, nem tudok tudatosan a stilisztikai dolgokra figyelni. Olyankor a történet felkap, és magával repít. Persze felfigyelek, ha valami írói öntudatomat megmozgató hasonlatot pillantok meg, de nem azt jegyzem meg, hogy a második fejezet hetedik bekezdését én másként írtam volna.

Mit taníthat egy blog?

Most tegyünk félre mindenféle ébredező önbizalmat, és mondjuk együtt: bőven van még mit tanulnom az írás terén. Nincs ellenkezés, ezzel mindenki (igen, még Stephan King is) így van. Azért jó amatőr írást olvasni, mert szembeötlőbbek a hibák, és lehet, hogy egy-egy elrontott mondatban magunkra ismerünk, és rájövünk, milyen hülyén hangzik az a pár sor, amit tegnapelőtt hajnali egykor gépeltünk le éppen. Az amatőrt persze nem kell szó szerint érteni. Vannak olyan „írók”, akik már rendelkeznek megjelent könyvvel, pedig úgy fogalmaznak, mint egy tehetséges blogger négy évvel ezelőtt.

Mindemellett fontos az is, hogy segítünk egymásnak. Tanácsokat adunk a másiknak, ami mindkét fél számára kedvező: az egyik fél (feltéve, ha nem sértődik meg) tanulhat, míg a másik kicsit úgy érezheti, számít a véleménye és van már olyan szinten, hogy másokat tanítson.

Egy szó, mint száz, szerintem blogok olvasása közben sokkal érzékenyebbek vagyunk az iromány minőségére. Kivétel ez alól a helyesírás. Az mindenkit zavar, de jó gyerekek vagyunk, ezért nem szólunk érte (könyvek esetében persze nincs is kinek, max a kiadó). A lényeg az, hogy bármiből lehet tanulni, ami olvasható.

Érdekes még az a jelenség is, mikor egy mű megihlet. (Tudom, tudom...azt nyilatkoztam, ihlet nem létezik, de nem tudom máshogy kifejezni magam, sajnálom). Született már novellám egy kezdő blog első két fejezete alapján, de hőn imádott Ady Endrénk és Vajda Jánosunk is gyarapította már a jegyzeteimet. Veletek volt már ilyen?

A bejegyzés végén szeretnék mindenkinek, aki ír, sok sikert és főleg kitartást kívánni a 2018-as írós terveihez. Sokszor nincs kedvünk, fáradtak vagyunk, vagy csak lusták az alkotáshoz, de a magatok javát szolgáljátok azzal, ha mégis nekiálltok. Ha végképp nem jön a múzsa csókja, olvassatok! Szurkolok mindenkinek, aki ezt a hálátlan „hivatást” választotta, szóval ne okozzatok csalódást....magatoknak.

Puszi: V. B.