7 dolog, amitől egy író falra mászik

Sziasztok!

A mai bejegyzés elsősorban azokhoz szól, akik történetet/történeteket írnak. Kezdjük egy kérdéssel: Kedves Fiúk és Lányok! Mi az, ami írás közben elszomorít, csalódottá, netán mérgessé tesz? Gondolom tudnátok példákat felsorakoztatni, hisz számtalan dolog van, ami negatív érzéseket válthat ki belőlünk alkotás közben. Nézzünk meg pár példát!

Amikor megzavarnak

Ó, a legnagyobb klasszikus. Ismerős az, amikor a fejedben megszületett már az egész mondat, de mielőtt végigírhatnád vagy legépelnéd, hozzád szól valaki? Mi ilyenkor éppen dolgozunk! Miért kell közben megszólítani minket?!

Ellentmondások

Szombat, hajnali kettő. Teljesítettem a napi limitet, és végre nyugodt lelkiismerettel mehetek aludni. Egész jól sikerült ez a fejezet, de holnap este még átnézem. Másnap előveszem, olvasom, javítom, nevetek az akaratlan nyelvújítási mozgalmamon, amibe két bealvás között kezdtem, és kiszúrok valamit. Gizi ellökte Jenőt a felé száguldó drogszállító kamion elől, de mintha Jenő már az előző fejezetben lelépett volna Gabival, szóval ott sincs a helyszínen. A francba! Most törölhetek ki két egész bekezdést, amik ráadásul nem is lettek rosszak...

Elfelejtett nevek

Hm...volt egy régi osztálytárs, aki még a legelső részben felsegítette Gizit a földről, és csábosan rámosolygott. Az a mosoly titkon nem csak a kedvesség miatt ült ki a srác arcára.... Hozzuk vissza a sztoriba Pistát, hadd legyen még bonyodalom. *egy évvel később, mikor az elejétől végigolvasod a történetet* Ja, hogy nem is Pista volt, hanem Géza...

Amikor a karaktered nemet mond neked

Gizinek meg kell csókolnia Géza Pistát. Ebből következik a balhé Jenővel. Géza lassan közelebb hajol, a lány heves szívdobogással érzékeli, hogy a fiú lehunyta a szemeit. Az ajkaikat már szinte semmi sem választja el egymástól, de hoppá, félrecsúszik a kezed, és Gizi máris elhúzódik. Bonyodalmat akartál, de Gizi tudta, hogy nem lenne helyes, ha csókolózna a fiúval. Viccet félretéve. Ugye nem csak én vagyok annyira skizofrén, hogy előfordult már velem ilyen? Elterveztem egy jelenetet, de a szereplő azt mondta, hogy NEM! , és nem tette meg, amire megkértem. Nem lett volna helyénvaló a mozzanat/párbeszéd/mosoly, vagy akármi. Ő jobban tudta, mint én, pedig azt hittem, tudom ki a főnök...

Eszedbe jut egy elképesztőenhipermegaszuper sztori, de nem kezdheted el írni, mert van függőben lévő történeted

Néha a legóvatlanabb pillanatokban csattan rajtunk a múzsa csókja, és olyankor teljesen be tudunk zsongni az új ötlettől, és ilyenkor jövünk rá, hogy mennyire unjuk azt, amin jelenleg dolgozunk. Justin Bieber rajongókat megszégyenítve tudunk lelkesedni a fejünkben szövődő szálak iránt, de nem kezdhetjük el mondatokba foglalni őket, amíg be nem fejeztük a másikat. Van ennél kegyetlenebb érzés?

Daddy's little babygirl: 200K megtekintés, My Story: 200 megtekintés

Ez elsősorban a blogokra vonatkozik. (meg a túlhájpolt ifjúsági regényekre khm...Szűcs Vanda....khm...) Szívedet lelkedet kiteszed azért, hogy a tőled telhető legjobb minőségű tartalommal állj elő, de babygirl sírása-nyögdécselése százszorta több figyelmet élvez, mint a te fantasy történeted, amiben MINDEN EGYES FAJ, NÉV ÉS HELY kitalált, de nem d*gnak halálra egy tizenhárom éves lánykát. Hiába, ez kell a népnek.

Amikor leírjuk az utolsó sorokat

Hát igen...zavarhatnak meg percenként, felejthetjük el a főszereplőnk nevét, törölhetünk vissza egész oldalakat, de a legszörnyűbb az, amikor véget ér a történetünk. Talán ilyen érzés lehet az, amikor az egy gyermekes szülők csemetéje kirepül a fészekből, és szegény apának és anyának fogalma sincs róla, hogy most mihez kezdjen az életével. Persze örülnek, hogy több szabadidejük és pénzük lesz, de elkeserednek, hisz mégiscsak magukra maradtak. Mi is örülünk, mikor végre „elkészül” a négyszáz oldalas regényünk, de fáj, hogy vége lett. (igazából sohasem lesz kész teljesen, ezt mindenki tudja) Őszintén szólva sirattam már meg történetet, aminek az lett a vége, hogy írtam hozzá még egy évadot...

Ugye mennyi idegeskedéssel és rossz pillanattal jár karöltve az írói lét? Fogalmam sincs, például Stephen King hogy bír ennyi könyvet írni ilyen hátulütők mellett. Hatalmas elismerés jár neki!
Persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen boldoggá tud tenni minket az írás. Ez a hobbink, ide menekülhetünk. Azt hiszem, ez kárpótol a sok rosszért. Nézz csak szét az eddigi műveid között. Add össze, hány oldalt írtál már az évek során. Ugye milyen király érzés?

Puszi: V. B.