Fangirl írók

Elmondhatom magamról, hogy 10 éves korom óta mindig van egy olyan híres pasi az életemben, akiért odáig vagyok. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. A rajongás szinte a vérünkben van, és úgyis találunk valakit, akivel szívesen megismerkednénk. Legyen az énekes, színész vagy sportoló, igencsak könnyen le tud minket venni a lábunkról, még akkor is, ha semmit nem tudunk róla. Persze azt állítjuk, hogy nem a külseje miatt szeretjük a kedvencünket, ám ez csak félig igaz. Gondoljunk csak bele. Ha egy árva szót sem váltottunk vele, mégis honnan tudnánk, milyen ember?



Hála a 21. századnak, a közösségi média segítségével könnyebben "megismerkedhetünk" vele, de többnyire csak egyoldalúan. Mi hiába tudjuk a testvérének a pasijának a kutyájának az alvós játékának a nevét, ő nagy valószínűséggel azt sem tudja, hogy létezünk. Szörnyű ezt olvasni, de mind tudjuk, hogy így van.
Az interneten bárki állíthat magáról bármit, de ha az idolunk nem egy mérföldes paraszt, akkor nem játssza meg magát. A hírességeket talán az alapján lehet leginkább beskatulyázni, hogy miként bánnak a rajongóikkal. Szemtől szembe csak az alapvető viselkedés dominál, ezért könnyen lebukhatnak az álszent sztárok.
Itt jövünk a képbe mi, írók, ugyanis van egy csodálatos műfaj, amit fanfictionnak hívnak. Szerintem kevés olyan firkász akad, aki ne próbálkozott volna már meg vele. Miért is jó ez? Mert a képeken és videókon szereplő embert felruházzuk egy személyiséggel. Olyan belsővel, ami számunkra teljesen megfelelő. El akarjuk hinni, hogy ő valóban olyan, mint ahogyan képzeljük, és ha mindezt leírjuk, máris valóságosabb, nemde? A ki tudja hány száz kilométeres távolság ellenére néhány percig vagy óráig kicsit közelebb tudhatjuk magunkhoz. Úgy érezhetjük, hogy valóban ismerhetjük őt, arról nem is beszélve, hogy azt teszi, amire a tollunk/billentyűzetünk, azaz mi utasítjuk. Erre az érzésre nincsenek szavak. Felemelő, mert minden vágyunk az, hogy teljesüljenek a leírtak, de ugyanakkor a mélybe taszít, mert tudjuk, hogy lehetetlent kívánunk. Mégis szeretjük ezt csinálni. Hogy miért? Ki tudja? Ilyenek vagyunk, és kész. És tudjátok mit? Ezzel az ég világon
semmi probléma sincs. Használjuk csak ki azt a képzelőerőt amit a felsőbb hatalmaktól kaptunk, és legyünk önzők vele. Öntsük formába a fejünkben létező kis világot. Legalább e módon hadd éljük ki a rajongásunkat. Ha az írás az interneten landol és valakinek elnyeri a tetszését, az még jobb. Egyrészről mert megbizonyosodhatunk róla, hogy mégsem vagyunk annyira furák, másrészről pedig örülhetünk a pozitív visszajelzésnek. Nemcsak hogy kisajátíthatjuk magunknak az adott hírességet, hanem még másokat is tudunk szórakoztatni a művel. Nem tudom, ti hogyan vélekedtek, de én nagyon szeretem a kedvenceimről szóló fanfiction-öket, még akkor is, ha rosszul vannak megírva. Ennek az oka valószínűleg az, hogy elég kevesen ismerik az én idoljaimat, és még kevesebben írnak róluk. Valamiért jó érzéssel tölt el, ha elgondolkozom a karakter mivoltán, és elképzelem, hogy a való életben hogyan állná meg a helyét. Lehet, hogy nevetés lesz a vége, de akkor is istentől kapott ajándék egy ilyen blog. Tehát ha legközelebb találkozunk egy teljesen közhelyekre épülő ff-el, akkor lépjünk ki nyugodtan. Nem kötelességünk elolvasni. Miért untassuk magunkat? De ne is áltassuk. Lehet, hogy mások nem hétfejű zombiszörnyek fogságából való kiszabadulást képzelnek el a mutáns kedvencük által, de hadd legyenek ők is önzők. Legyünk mind önzők! Ha nem is írásban, legalább fejben kaparintsuk meg azt a kis sunyit.

Puszi: Victoria Bloom

Megjegyzések

  1. Nagyon tetszett a cikk!! Én is írok egy fanfictiont, és annyira átjött minden amit leírtál. :). Sok puszi. Andrea :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom! :) Tervezem elolvasni. Mindenképpen szeretnék rá időt találni!
      Puszi: V. B.

      Törlés
  2. Sziaaaa:)
    Nagyon jó kis cikk lett, mint mindig, most is végig vigyorogtam az egészet. Annyira jó, hogy őszintén írsz, és felkelted az érdeklődést. Igaz, én nem írok, és nem is olvasok sztárokról szóló fanficeket, de azt én is szeretem figyelni, hogy viszonyulnak a rajongóikhoz. Ez sokat elárul róluk, mint azt írtad:)
    És ha már itt tartunk, képzeld, nekem is kb 10 évesen volt az első "celebrity crushom", méghozzá a Karib-tenger kalózainak köszönhetően, Orlando Bloom szerény személyében. Aztán láttam a Tróját is, és úristen, Paris szerepében, meghaltam😍😂 Mondhatni, ennek a filmnek köszönhetően kezdett érdekelni a mitológia:) persze azóta rengeteg sztár "szerelmem" volt, Orlit követte Sam Claflin, Dylan O'Brien, Wade Poezyn, és a jelenlegi befutó, Cody Christian:D Amúgy fura, mert ezekről egyre nyitottabban beszélek, szóval míg kb három éve kicsit félve kérdeztem meg a barátnőimet, h "Szerintetek az normális, hogy Dylant olyan kis cukinak találom, persze nem akarom, hogy szakítson Brittel, vagy izé, de na, olyan helyes, és szerintetek ez normális?"😂😂 Meg mindig, amikor a Futótüzet néztem, elkaptam a fejem és vigyorogtam Sam jeleneteinél, főleg a kockacukrosnál, és féltem h valaki meglája és lebukom a szerelmemmel :DD Most viszont már tök nyíltan felvállalom a Codyhoz fűződő érzékeny érzéseimet (ja, azt xd) és ennek köszönhetően két hete kaptak a barátaim egy "*** kinyírták a férjemet" üzenetet. És nem néztek hülyének. Egyáltalán. Asszem. Remélem XD (aggodalomra semmi ok persze, csak Cody karakterét érte egy kisebb támadás. Teen wolfban megesik, na.)
    Most pedig, hogy ilyen csodásan leégettem magam, asszem, ott az ideje elköszönni:)
    Remek írás lett, csak így tovább!:)
    Puszi, Maja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nee képzeld nekem is Orlando Bloom volt az első ilyen. 😍 Szerintem pedig először mindenki kis félénken beszél róla, de rájövünk hogy egyáltalán nem ciki. :D
      Ilyenek vagyunk és kész. Minden fangirl-nek jár egy hatalmas pacsi! 😁
      Puszi: V. B.

      Törlés
  3. Sziaaaa:)
    Nagyon jó kis cikk lett, mint mindig, most is végig vigyorogtam az egészet. Annyira jó, hogy őszintén írsz, és felkelted az érdeklődést. Igaz, én nem írok, és nem is olvasok sztárokról szóló fanficeket, de azt én is szeretem figyelni, hogy viszonyulnak a rajongóikhoz. Ez sokat elárul róluk, mint azt írtad:)
    És ha már itt tartunk, képzeld, nekem is kb 10 évesen volt az első "celebrity crushom", méghozzá a Karib-tenger kalózainak köszönhetően, Orlando Bloom szerény személyében. Aztán láttam a Tróját is, és úristen, Paris szerepében, meghaltam😍😂 Mondhatni, ennek a filmnek köszönhetően kezdett érdekelni a mitológia:) persze azóta rengeteg sztár "szerelmem" volt, Orlit követte Sam Claflin, Dylan O'Brien, Wade Poezyn, és a jelenlegi befutó, Cody Christian:D Amúgy fura, mert ezekről egyre nyitottabban beszélek, szóval míg kb három éve kicsit félve kérdeztem meg a barátnőimet, h "Szerintetek az normális, hogy Dylant olyan kis cukinak találom, persze nem akarom, hogy szakítson Brittel, vagy izé, de na, olyan helyes, és szerintetek ez normális?"😂😂 Meg mindig, amikor a Futótüzet néztem, elkaptam a fejem és vigyorogtam Sam jeleneteinél, főleg a kockacukrosnál, és féltem h valaki meglája és lebukom a szerelmemmel :DD Most viszont már tök nyíltan felvállalom a Codyhoz fűződő érzékeny érzéseimet (ja, azt xd) és ennek köszönhetően két hete kaptak a barátaim egy "*** kinyírták a férjemet" üzenetet. És nem néztek hülyének. Egyáltalán. Asszem. Remélem XD (aggodalomra semmi ok persze, csak Cody karakterét érte egy kisebb támadás. Teen wolfban megesik, na.)
    Most pedig, hogy ilyen csodásan leégettem magam, asszem, ott az ideje elköszönni:)
    Remek írás lett, csak így tovább!:)
    Puszi, Maja

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

A kliséken túl