A túl hosszú leírásról

 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de észre sem veszem, olyan gyorsan telik ez a nyár. Mindig csak arra eszmélek, hogy ideje lenne cikket írni a blogra. Most rossz kislány voltam, és pontosan 15:05-kor kezdtem neki az írásnak. Mindeközben a háttérben Enrique Iglesias biztosítja az aláfestést. Srácok, ti mennyivel előbb szoktátok megírni a bejegyzéseiteket? Csak én vagyok ennyire lusta?
Térjünk is a lényegre. Ezúttal egy írástechnikai jelenségről hoztam nektek véleménykifejtést, mégpedig a túlgondolt részletezésről. Itt az elején nyugodtan beismerhetjük mind, hogy beleestünk már ebbe a hibába. Nem is egyszer. De nem is kétszer. Valamiért hajlamosak vagyunk elveszíteni a kontrollt írás közben, aminek az a következménye, hogy unalmas leíró részek követik egymást a sztoriban. Lehet, hogy jó azt látni a Word számlálóján, hogy az új rész 2000 szavas lett, de gondoljunk csak bele, ebből a töménytelen mondatsorozatból mennyi az, ami tényleg érdekli az olvasót. A nagy nevek azt vallják, hogy nem akkor van kész a könyved, mikor nem tudsz mit hozzá írni, hanem akkor, mikor már nem tudsz mit elvenni belőle. Igazuk lehet, nemde?

A túlzott részletezés nemcsak kimerítő, de felesleges is. Van egy bizonyos határ, amire sok sok gyakorlás után tud csak ráérezni az ember. Mivel elfogultak vagyunk magunkkal szemben, a saját írásainkban nehezebben szúrjuk ki azt, ha felesleges fecsegéssel van teletömve. Sajnos igencsak nehezen lehet megtalálni az egyensúlyt. Persze sokat segít, ha van valaki, aki szeret olvasni, vagy netán írni és kikérhetjük az ő tanácsát. Ha nem áll rendelkezésünkre ilyen személy, akkor bizony kénytelenek vagyunk a hibáinkból építkezni.
 „Mielőtt kilépsz a házból, nézz a tükörbe és vegyél le egy kiegészítőt” - mondta Coco Chanel, és milyen igaza volt.
Ez az intelem bizony nem csak a divat világában állja meg a helyét. Gondolj csak bele. Olyan ez, mint amikor túl sok ékszert aggatsz magadra, és egy idő után kényelmetlenül érzed magadat a szemfényvesztő csillogásukban. Hiába viselünk tökéletesen passzoló ruhát, ha a kiegészítők elterelik róla a figyelmet. Az emberek előbb veszik észre a rosszat, mint a jót. Nem tudom, miért lehet ez így, de így van. Lehet neked akármilyen jó ízlésed, ha túlzásba esel. Írós nyelvre lefordítva: találhatsz ki akármilyen jó történetet, ha felesleges szószaporítással tűzdeled tele két izgalmas rész között.
Mit lehet tenni? Nagyon alap, de írj sokat és olvass sokat. Annyira abszurd ez a tanács, hogy le sem akartam gépelni. Mindenki ezt mondja...de okkal teszik. A jó művekhez ez az út vezet. Persze nem Tolkien-ről kell példát venni, hisz talán ő az első a listán, akinek megbocsájtjuk az oldal hosszúságú szószaporítást. Jusson eszedbe, hogy az okos ember más hibáiból tanul. Legyünk őszintén. Nem egy íróval találkozhatunk, aki elvetette a sulykot. Csak tartsd nyitva a szemedet, és a saját ízlésed alapján figyeld a leírásokat, és könnyen el tudod dönteni, hogy neked melyik az a szint, ami fölött azt mondod, elég. Minél több ilyet olvasol, annál rutinosabban fog menni a szelektálás mikor megnyitod a vázlataidat. Érdemes erre odafigyelni.
Melyik az a hiba, amellyel leggyakrabban találkoztok olvasás közben? Mit tanácsolnátok ezek kiiktatására a kezdőknek?
(Ekkor már CNCO ment, és az a fránya Erick mindenképpen el akarta terelni a figyelmemet.)

Puszi: Victoria Bloom

Megjegyzések

  1. Maja Tankwall2017. augusztus 5. 4:00

    Szia!
    Ez a cikk olyan, mintha rólam írták volna :DD korábban én is nagyon fontosnak találtam, hogy hosszú legyen a fejezet, így mindent, de tényleg szó szerint MINDENT képes voltam túlrészletezni. Például, egyszer két bekezdésbe került, mire leírtam, hogy a főszereplőm iszik egy pohár vizet. Meg a tájleírásoknál is nem egyszer estem bele ebbe a hibába. Ott szerintem különösen fontos, hogy megtaláljuk az arany középutat, főleg ha E/1-ben dolgozunk. Nálam elég furán vette ki magát, hogy míg a fent említett leányzó az első oldalon az erdő szépségéről áradozott, mint egy kortárs költő, a másodikon már zokszó nélkül vágta el egy ember torkát :"D
    Mostanában már kezdem megtalálni az "írói hangom", tudom, mi az, amit ki kell fejteni, és mi az, amit nem. Erre egyébként egy nagyon jó barátom hívta fel a figyelmem, akinek elküldtem egy novellámat véleményezésre. Ugye volt benne egy párbeszéd, aminek az első két gondolata követte egymást, aztán következett egy két bekezdésnyi leírás arról, hogy az egyik szereplő mit gondol a másikról, és csak aztán folytatódott a beszélgetés, ott, ahol abbamaradt. És ettől kicsit elvesztette a lány a fonalat, ezért szólt, hogy javítsam. És most hirtelen eszembe jutott, amit latinórán tanultunk (igenigen, Majának olyan ja is van :D) hogy Horatius azt írta valamelyik levelében, hogy jobb a jól kidolgozott kis téma, mint a rosszul kidolgozott nagy. Szóval nem baj, ha nem lesz 3600 szavas az írásod, attól még igenis lehet élvezhető és értékes.
    Egyébként külön gratula a témaválasztáshoz:) már régebb óta olvasgatok blogokat, erről a témáról még egy cikket sem találtam a tieden kívül. Pedig fontos probléma, főleg a nem annyira kezdő, de még nem is járatos bloggereknél. Szépen összefoglaltad, nagyon ügyes vagy. Szerintem ezt legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, hogy tanuljon belőle!:)
    Puszi, Maja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Victoria Bloom2017. augusztus 6. 2:03

      Szia!
      Igen igen, elég egyszerű beleesni ebbe a gödörbe. Köszönöm a kedves szavakat! :)
      Puszi: V. B.

      Törlés
  2. Maja Tankwall2017. augusztus 5. 4:00

    Szia!
    Ez a cikk olyan, mintha rólam írták volna :DD korábban én is nagyon fontosnak találtam, hogy hosszú legyen a fejezet, így mindent, de tényleg szó szerint MINDENT képes voltam túlrészletezni. Például, egyszer két bekezdésbe került, mire leírtam, hogy a főszereplőm iszik egy pohár vizet. Meg a tájleírásoknál is nem egyszer estem bele ebbe a hibába. Ott szerintem különösen fontos, hogy megtaláljuk az arany középutat, főleg ha E/1-ben dolgozunk. Nálam elég furán vette ki magát, hogy míg a fent említett leányzó az első oldalon az erdő szépségéről áradozott, mint egy kortárs költő, a másodikon már zokszó nélkül vágta el egy ember torkát :"D
    Mostanában már kezdem megtalálni az "írói hangom", tudom, mi az, amit ki kell fejteni, és mi az, amit nem. Erre egyébként egy nagyon jó barátom hívta fel a figyelmem, akinek elküldtem egy novellámat véleményezésre. Ugye volt benne egy párbeszéd, aminek az első két gondolata követte egymást, aztán következett egy két bekezdésnyi leírás arról, hogy az egyik szereplő mit gondol a másikról, és csak aztán folytatódott a beszélgetés, ott, ahol abbamaradt. És ettől kicsit elvesztette a lány a fonalat, ezért szólt, hogy javítsam. És most hirtelen eszembe jutott, amit latinórán tanultunk (igenigen, Majának olyan ja is van :D) hogy Horatius azt írta valamelyik levelében, hogy jobb a jól kidolgozott kis téma, mint a rosszul kidolgozott nagy. Szóval nem baj, ha nem lesz 3600 szavas az írásod, attól még igenis lehet élvezhető és értékes.
    Egyébként külön gratula a témaválasztáshoz:) már régebb óta olvasgatok blogokat, erről a témáról még egy cikket sem találtam a tieden kívül. Pedig fontos probléma, főleg a nem annyira kezdő, de még nem is járatos bloggereknél. Szépen összefoglaltad, nagyon ügyes vagy. Szerintem ezt legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, hogy tanuljon belőle!:)
    Puszi, Maja

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsúlevél, avagy üzenet a bloggereknek

Kép
Kedves Bloggertársaim! Eljött a búcsú ideje, ez a bejegyzés az utolsó, amit közzéteszek. Az utóbbi időben sajnos egyre értelmetlenebbnek találtam azt, hogy körbenézzek a csoportokban. Nem ez az oka annak, hogy felhagyok a blogolással, de úgy érzem, muszáj megosztanom veletek a problémámat, hogy nyugodt lélekkel köszönhessek el. Lehet, hogy kissé provokatívnak találjátok majd a lent írtakat, de ahogy Shakespeare Hamletje is mondta: „Kinek nem inge, ne vegye magára”. Akinek pedig inge, az igenis vegye magára, és gondolkozzon el rajta. Tudjátok, van a bloggervilágnak egy nagyon nagy problémája, és itt nem arra gondolok, hogy kevesen tartoznak a közösséghez, és szinte senki sem olvassa a másik blogját. Amiről én beszélek, az az eredetiség hiánya. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen történetek keringenek a neten. Mindenki volt egyszer kezdő. Pont. Attól, hogy valaki nem tud kitalálni A Gyűrűk Urához vagy Harry Potterhez hasonló sztorit, nem kell arra biztatni, hogy hagyja abba a
Tovább

Hogyan oltsd le a saját írásodat?

Kép
Szép vasárnapot mindenkinek! Tudjátok, mi az a Roast Yourself Challange? Nem? Nos, az egy olyan kihívás, aminek teljesítéséhez szét kell oltanod saját magad, hogy 2K18 nyelven fejezzem ki magamat. Azt hiszem, 2016-ban terjedt el ez a rappelős kihívás a Youtube-on, és nekem egy szép napon (azaz ma) eszembe jutott, hogy miért ne forradalmasíthatnánk kicsit? Se tehetségem, se affinitásom a rappeléshez, ezért előkerestem nektek a legelső történetemet 2011-ből (11 éves voltam) és most elmesélem, milyen nagy írói álmokat dédelgettem annak idején. A történet címe a következő: Sissy Williams kalandjai – A végzet bárdja. A többes számra magyarázatot adva, egy sorozatot terveztem írni drága Sissy-m főszerepésével. Na, ki jött rá egyből, hogy Indul a risza rajongó voltam? (Bár az Cece, de a kiejtés ugyanaz) Egy A5-ös füzetbe kezdtem el a sztorit, aminek a címlapját gyönyörűen kidekoráltam. Mivel nem akarok rémálmokat okozni nektek, inkább nem mutatom meg. Ráragasztottam egy lila szí
Tovább

A kliséken túl

Kép
 Szeretnék feltenni neked egy egyszerű kérdést: mennyire hiszel a klisékben? Kifejtem. Az irodalom térnyerése során egyre több alapötlet, fordulat, tipikus karakter terjedt el az epikában, mint például a varázserejű tárgy, a gonosz boszorkány, vagy a jó győzelme. A 21. században a költözéssel kezdődő gimis sztorikat, a lúzer-iskola menője szerelmi szálakat, a gonosz, szőke lányokat nevezzük – többek között - klisésnek. A kérdés tehát az, hogy te mennyire hiszel ezekben, vagyis abban, hogy amelyik történetben van valamilyen közhely, az már csakis rossz lehet. Sokan csak azért nem kezdenek bele egy könyv, illetve esetünkben blog olvasásába, mert megszokott alapra épül. A többség nem ad esélyt az ilyen sztoriknak, és ez alól én sem húzom ki magamat. Sokszor megesik velem, hogy simán elgörgetek, mikor egy olyan fülszöveget pillantok meg, amit mintha már százszor olvastam volna. Ennek ugyan az is az oka, hogy a legtöbb klisé a romantikus történeteknél fordul elő, és alapból nem kedvel
Tovább