A bloggerek, akik...

 Harmadikos koromban azt tanították, hogy a jó cím rövid és lényegre törő. Ennek a kritériumnak ezúttal sehogy sem tudtam megfelelni, ezért bevezetésként kifejteném, mit is értettem a töredékes cím alatt. A mai bejegyzés azokról a bloggerekről fog szólni, akik nem kezelik megfelelően a kritikát, illetve nem adnak visszajelzést a kommentjeinkre. Rögtön a legelején leszögezném, hogy mindezzel senkit sem szándékozom megbántani, csupán az észrevételeimet szeretném megosztani veletek. Lehet, hogy semmi értelme sincsen, de az ilyen posztoknak a célja az lenne, hogy előre lendítsük a bloggerek társadalmát, és hívhassuk magunkat aktív közösségnek. Tudom, hogy sokan vagyunk, akik ezt szeretnénk elérni, de ahogy mondani szokták, egy fecske nem csinál nyarat. Szerintem négy vagy öt sem... Térjünk is a lényegre:

A minap bejegyzéseket olvastam, amikor ráakadtam egy blogra, ahová még régebben írtam egy kommentet. Kíváncsi voltam, hogyan is fogalmaztam, ezért rákerestem az adott posztra, és ez a látvány fogadott:

Ledöbbentem. Nos, a hozzászólásom annyiból állt, hogy tanácsoltam az írónak a Word használatát, mivel a leggyakoribb, amibe mindenki, ismétlem MINDENKI belefut, azok a helyesírási hibák. Nevet nem fogok megemlíteni, de a lényeg az, hogy az adott író helyesírása sajnos szembetűnően rossz volt, gondolok itt többek között a rövid magánhangzók helyetti hosszúak használatára. Nem vagyunk maximalisták, szinte soha nem láttam még, hogy bárki is felrótt volna egy-két hibát a társainak, de van egy pont, ami felett azt érezzük, sok. Jó tanácsként írtam neki, és semmi rossz szándék nem vezérelt. Aki már kapott tőlem kommentet, tudja, hogy mindig bátorító és építő jellegű dolgokat szoktam írni.

Nem mondom, hogy megsértődtem, de nem esett jól, hogy törölték a hozzászólásomat, hiszen mégiscsak időt áldoztam a megírására, nem? 

Nem tudom megérteni, miért van az, hogy egyesek nehezen viselik, ha rávilágítanak a hibáikra. Ha szitkozódva, magamat felsőbbrendűnek feltüntetve adtam volna visszajelzést, teljes mértékben megértem a cenzúrát, de ez esetben nem bírok felette napirendre térni. Szerintem egy bloggernek nem csak az a dolga, hogy bejegyzéseket írjon, kirakja a linkjét a csoportokba, és élje tovább a világát. A „feladatköreinkhez” az is hozzátartozik, hogy segítsünk a másiknak, nem? Akit nem érdekel más véleménye, az miért blogol? A kritika jó, hiszen ha nem is ismerjük be, elfogultak vagyunk magunkkal szemben. Nem vesszük észre a hibáinkat, amíg a szemünk elé nem tárják. Ha valaki emberi módon kifejti az észrevételeit, miért az a megoldás, hogy töröljük a kommentjét? Lehúzza az imázst? Nem inkább az rondít bele a képbe, ha lefelé görgetve azt pillantjuk meg, hogy „a hozzászólás törölve lett”? Bár ebben az esetben nem hiszem, hogy bárki is arra gondolna, hogy az író volt a hibás, sokkal inkább a kommentelőre terelődik a gyanú... Mi ebből a tanulság? Agyon kéne fényeznünk egymást? Nem abból tanulunk, ha a hibáinkat ecsetelik? Szerintem de.

Sokan ismerjük ezt a bizonyos idézetet Miley-tól, és értjük azt is, mi áll mögötte. Ez érvényes, és teljesen egyetértek vele, de ebben az esetben el kéne gondolkozni azon, hogy van valóságalapja annak, amit állítanak. Na senki ne higgye azt, hogy ezt arra értem, mikor azt mondják „csúnya vagy”. Azt tényleg nem szabad komolyan venni! A hangsúly itt azon van, hogy írj Word-ben.

A másik, ami engem bánt, az az, ha valaki nem veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon neked. Persze előfordulhat, hogy nem veszi észre az értesítést, de mikor ez többször is megismétlődik, az már sanszos. Közhely, de az író az olvasói miatt valaki, nem? Ha az olvasó megteszi neked azt a szívességet, hogy ír neked, akkor alap, hogy válaszolsz, nem? Amúgy is alacsony a csoportok aktivitása, de ez csak még jobban hozzájárul az elnéptelenedéshez. Persze akinek nem inge, ne vegye magára.

Ti találkoztatok már ilyen bloggerekkel? Mi a véleményetek? Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok, mi ezeknek a „jelenségeknek” az oka.

Puszi: V. B.